Facebook
 

Íjászbemutatók

 

Kézműves tábor Karván

E-mail Print PDF

A Korava – Dunamenti Vidékfejlesztési És Kulturális Társulás 2002 óta szervez nyaranta játékos kézműves foglalkozásokra épülő egyhetes táborokat. A tábor iránti igényt az is jelzi, hogy 2005-ben a szervezőknek már három turnust kellett indítaniuk, igazodva ezzel a jelentkezők nagy létszámához.

Íjászok a táborban

E-mail Print PDF

íjászok

Az idei nyáron is megrendeztük az ifjúsági tábort, amit minden évben keresztény fiataloknak készítünk. Ez éven az Ógyallához közel eső Imelyen tartottuk meg táborunkat. A nyár elején július ötödikétől tizenegyedikéig. Az egy hetes közös program alapja a kerettörténet, ami ez éven a Római Birodalom volt.

Gyermeknapi bemutatók

E-mail Print PDF

A Szürke Farkas Íjászcsoport egyik célkitűzése, hogy az íjászatot, és a hozzá kötődő magyar hagyományokat minél szélesebb körben bemutassa. Emellett a legnagyobb öröm, ha a közönség gyerekekből áll, hiszen minél korábban ismerkedik meg valaki a hagyományőrzés, íjászat fogalmakkal, annál könnyebben talál majd a tevékenységünk követőkre, olyanokra, akik majd új csoportokat alapítanak, vagy csatlakoznak a miénkhez.

Bemutató a Szentpéteri Kossányi József Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában

E-mail Print PDF

2008. december 16-án bemutatót tartottunk a Szentpéteri Kossányi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanulóinak. Bemutatónk tökéletes kiegészítésnek bizonyult Kovács-Csomor Endre, az iskola történelemtanára honfoglalás kori viseletről és fegyverzetről szóló rendhagyó történelemórájához. Csoportunk 5 tagja tartott egy egyszerű, rövid bemutatót az elméleti óra után.

Rendhagyó történelemóra az Érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban

E-mail Print PDF

2008. november 14-én diáknap volt az Érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban. Ilyenkor az iskolában általában rendhagyó órák, vetélkedők, sportversenyek, író-olvasótalálkozók vannak. A szervezők meghívtak engem is, a gimnázium egykori diákját, mivel tudták, hogy egy hagyományőrző íjászcsoport vezetője vagyok.Örömmel tettem eleget a felkérésnek, hiszen csoportunk egyik fő célkitűzése az, hogy a gyerekekkel megismertessük őseink életmódját, és hogy lássák, van, aki a 21. században íjászattal, hagyományőrzéssel foglalkozik.

Falunap, Perbete, 2008

E-mail Print PDF

Ahogy minden évben községünkben, így idén is megrendezésre került a falunap. A már 6. alkalommal megszervezett rendezvény arculata ez évben egy „új különlegességgel” színesedett, nevezetesen a Szürke Farkas Íjászcsoport bemutatójával. A falunap programjában idén két helyen is szerepeltünk. Először is a falunap hivatalos megnyitását megelőző felvonuláson mutattuk meg magunk. Aztán délután 18:00 órai kezdettel tartottuk bemutatónkat, ami után az érdeklődők is kipróbálhatták az íjászatot.

Page 1 of 2

  • «
  •  Start 
  •  Prev 
  •  1 
  •  2 
  •  Next 
  •  End 
  • »
You are here Hírek Íjászbemutatók