Facebook
 

I. Szürke Farkas terepíjász verseny

E-mail Nyomtatás PDF
I. Szürke Farkas terepíjász verseny

A Szürke Farkas Íjászcsoport 2008. szeptember 13.- án rendezte meg első 3D terepíjász versenyét, Perbetén. A nap a résztvevők regisztrálásával kezdődött, majd 11:00-től az ünnepélyes megnyitóval indult a megmérettetés. A versenyzők öt csoportba osztva, hét kategóriában indulhattak. Maga a pálya a község határában található, a helyiek által "Öreg Bukorinak" nevezett, kiszáradt víztároló tavacska és környéke. A kiszáradt tómeder nyújtotta változatos terep kiváló hely ilyen jellegű versenyre.

A terepen 14 célpont volt elhelyezve és 2 kör állt a versenyzők rendelkezésére. Dél körül elkészült a gulyás és az első körrel végző versenyzők neki is állhattak a falatozásnak. A második kör 15:00 óra magasságában ért véget, a kiértékelésig ügyességi versenyen próbálhatták ki magukat a vállalkozóbb szelleműek, majd 16:00 óra körül végre a kiértékelés következett. A versenyen 38 versenyző vett részt, többen Magyarországról érkeztek. A rendezvény iránt, a csekély számú résztvevő ellenére, a helyiek nagy érdeklődést mutattak.

 

 

Szóljon hozzá!

Regisztrált és regisztrálatlan személy is kommentálhat. Ha előbb a gravatar.com-on regisztrálsz akkor avatar képed megjelenik a hozzászólásod mellett.


Biztonsági kód
Frissítés

You are here Hírek Rendezvényeink I. Szürke Farkas terepíjász verseny